Éreztétek már azt, hogy egyszerüen nem tudtok gondolkodni.? Hogy az agyatok nem képes egy ép gondolatot gyártani... próbálsz írni valamit, vagy odafigyelni valamire, vagy csak beszélni, de egyszerüen nem vagy képes semmire. Mintha az agyad valamiféle "agystopot" kapott volna. Lehet, hogy fura ez az egész, de nyugtassatok meg, hogy nem csak én vagyok ilyen... Nem tudok összeszedni egy ép mondatot! Mintha hirtelen minden eltünt volna az agyamból, és a szavakat csak randnom egymás mellé tenném.... Semmi értelmük nincs ilyenkor a dolgoknak.... Gondoltam már arra hogy esetleg a fáradság miatt van, de abban sem vagyok biztos. Csak egyet tudok, hogy Most utolért ez az "agystop". És bizonyára mikor ezt visszaolvasom, késöbb, nevetni fogok azon, hogy mennyi hülyeséget hordtam össze... 

Szép estét! Bízom abban, hogy holnapra minden visszaáll a régi kerékvágásba, és nem kell azon küszködnöm, hogy kimondjak, vagy leírjak egy normális, nyelvtanilag, és irodalmilag helyes mondatot...

„Maradjunk csak barátok” ez az a mondat ami mindent tönkretehet.

Reggel még azzal a tudattal indultam el az iskolába, hogy ma is egy eseménytelen, unalmas napom lesz. Hát ez így is ment az első 5 órán. Természetesen leszámítva azt hogy írtunk egy kémia témazárót (tuti karót kapok). Az 5. órán, ami angol volt. Szokásomhoz híven egy könyvet olvastam (Veszedelmes sorscsapás), míg a tanárnő csak hadart össze-vissza angolul. Őszintén szólva egy szavát sem értettem. Mi tagadás, nem vagyok egy zseni angolból….

Na szóval, épp a könyvemet olvastam. Körülöttem mindenki a saját világába merülve nézett ki a fejéből. Dávid (az előző bejegyzésben említett fiú, aki a legjobb barátom) hátrafordult a padtársamhoz, Norbihoz. Valami hülyeségen vitatkoztak, nem igazán figyeltem oda rájuk, sokkal inkább érdekelt a könyvemben lévő Travis és Abby. Na, de a lényeg, hogy Norbi hirtelen  témát váltott, és elkezdett arról beszélni, hogy Dávid és én mennyire összeillenénk. Erre felfigyeltem. Komoly arckifejezéséből arra következtettem, hogy valóban így gondolja. Egy darabig mindketten csak hallgattuk, hogy milyen érvekkel áll elő, aztán Dávid hirtelen rám nézett és azt mondta: „Maradjunk csak barátok”…

Azt hinné az ember, hogy ez a mondat egyenlő azzal hogy „nem szeretlek, húzz el!” de számomra teljesen mást jelentett. Dávid a barátom. És lehet, hogy ez a „maradjunk csak barátok” sokkal jobban esett mintha azt mondta volna, hogy „szeretlek”.  Néha az ember megdöbben, hogy mennyire jó barátai vannak. Igen, Dávid számomra egy ilyen barát. És talán jobb is ha az is marad… J

Azt hiszem szerelmes vagyok!! *.* Végeztem egy kis kutatást ez ügyben. És minden jel arra mutatott, hogy: Igen, Zsófi, te szerelmes vagy! Átéltem mindazt amit a tini regények írnak. Görcsbe rándult a gyomrom amikor megláttam, éreztem, hogy a pulzusom az egekbe szökik, és mindenek előtt azokat a bizonyos „lepkéket” a gyomromban. És mindezt egy pillanat alatt. Amikor rám nézett. Gyönyörű zöld szemei rátaláltak az én élettelen kék szempáromra. Csupán egy pillanat tört részéig tartott, mégis sikerült alaposan az emlékezetembe fészkelnie magát. Szerelem ez vagy csak valami hirtelen fellángolás?? Már hét éve ismerem a srácot, ő az egyik legjobb barátom. Nem történhet meg, hogy beleszeretek!! Mégis valamilyen érthetetlen oknál fogva nem tudom kiverni a fejemből. A nap 24 órájában arra gondolok, hogy mennyire különlegesen szép szemei vannak… 

 A pillanat amikor rádöbbensz, hogy tulajdonképpen te soha sem voltál fontos annak a bizonyos személynek. Pedig te elhitted, hogy számítasz neki. A remény hangja nap mint nap erősödött a fejedben, és aztán egy szempillantás alatt elhallgatott. Egy szó, egy mondat, egy gesztus. Csupán ennyi kell, hogy összetörjön benned valamit. Valamit amiről igazából nem is tudod, hogy mi az.. Szerelem, barátság, kötődés. És aláveted magad a legrosszabb kínnak, az önmarcangolásnak. Minden gondolatod a körött forog, hogy vajon mi az amit rosszul csinálsz, vagy esetleg benned van valami.. valami hiba.. valami rossz. Valami amiről tulajdonképpen nem is tudsz, talán nem is létezik, mégis gyötröd magad, és bármit megtennél, hogy változtass. Hogy változtass azon az állítólagos rosszon, azon a valamin. És mindezt egyetlen kimondott szó miatt. Néha az ember megborzong, hogy mennyire alábecsüli magát, hogy mennyire meg akar felelni, holott igazából valakinek úgy tökéletes ahogy van. Azzal a rosszal, azzal a valamivel…De nem, te ezt nem vagy hajlandó észrevenni, mert egy szürke köddel teli világban élsz, és azt várod, hogy elérd azt az egyetlen pontot amit tisztán látsz, azt akit szeretsz. De lehet, hogy az csak egy illúzió, egy nem létező dolog. Te mégis őt követed, mert szentül hiszed, hogy igaz. Az emberek nagyon naivak. Elhisznek bármit, és nem azért mert igaz, hanem mert azt szeretnék, hogy igaz legyen. De a ködben, a szürke, végtelen ködben ott van valaki, valaki akinek fontos vagy. Valaki aki azt várja , hogy észrevedd. Az ő ködjében te vagy a biztos pont, de soha sem ér el, mert te folyton távolabb kerülsz tőle. És ez a szerelem körforgása. Amiben nap mint nap vergődünk, és azt gondoljuk, hogy nincs kiút ebből a végtelen kőrből, holott nem kell mást tennünk csak Körülnéznünk, és észrevennünk, hogy ki az aki szeret és mindent megtenne értünk…